Vanessa
- Nem akarom.
- Van..
- Semmi kedvem elhagyni a házat, de, ha még meg is tenném, az holt biztos, hogy nem egy olyan helyre mennék, ahol minden bűzlik az izzadságtól és a piától. - Lea könyörögve nézett rám.
- Figyelj, nem azt mondom, hogy rúgjunk is be, de nem árt a kikapcsolódás - hiába magyaráz neki az ember. Nagyot sóhajtottam.
- Lea, én értékelem, hogy próbálkozol, de nincs kedvem házibuliba menni. Még csak egy hét telt el a suliból, de már most ezer millió dolgom van és.. - folytattam volna, de észrevettem barátnőm arcán azt a bizonyos "elegem van belőled" kifejezést. - Mi van?
- Vanessa most már torkig vagyok! Elnéztem neked egy teljes évig, hogy úgy sétálsz a folyosón, mint egy élőhalott, nem rángattalak el minden buliba, pedig megtehettem volna. De most már egy év is eltelt és még mindig összerezzensz a neve hallatára.
- Ez nem igaz. - Lea válla leereszkedett ahogy lassan kifújta a levegőt.
- A barátnőd vagyok, de azt sem tudom, hogy mi van veled. Nem mondasz el semmit, teljesen kizársz az életedből. - szomorúnak tűnt. Miattam szomorú. Tudom, hogy szeret engem és, hogy aggódik értem. Őszintén, én is aggódok magamért. Egy mosolyt erőltetek az arcomra.
- Sajnálom. Jobb barátnőt érdemelnél. - mondtam és közben megöleltem
- Tudod, hogy szeretlek. Addig várok, amíg készen állsz élni egy kicsit, rendben? -hálásan pillantottam rá.
-Köszönöm - tudom, hogy elmondhatnék neki mindent, hiszen ő is megosztja velem a dolgokat, de nem biztos, hogy elakarom mondani bárkinek is a történteket.
Haza fele sétálok a suliból, egyedül. Lea a többiekkel maradt megbeszélni az estét. Emlékszem még régen, mennyire szerettem bulizni, olyan dolgokat csinálni amiket nem lett volna szabad. Imádtam kipróbálni új dolgokat, új embereket megismerni. Ez azóta változott, de sok minden más is. Befordulva az utcánkba, azon gondolkozom, hogy vajon jó ötlet volt-e nemet mondani a szórakozásra. Hiszen Leának igaza van. Ideje lenne újra élni.
- Megjöttem - kiáltottam be anyámnak, amikor beléptem az ajtónkon. Nem terveztem megállni egészen a szobámig, de anyám elállta az utamat.
- Vendéged jött. - kérdőn néztem rá, hiszen nem vártam senkit. A nappaliba mentünk ahol egy ősz, középkorú ember ült. Rögtön felismertem és földbe gyökerezett a lábam. Már vagy egy éve nem láttam. Amikor megpillantott, elmosolyodott.
- Vanessa, de örülök, hogy látlak! - jött oda hozzám és megölelt. Nem igazán tudtam, hogy mit csináljak.
- Mr. Emerson! - végig mért a tekintetével.
- Mennyit változtál, istenem, úgy rohan az idő! - mondta, de szerintem inkább magához beszélt. - Ne haragudj, hogy csak így beállítok, de gondoltam el hozom neked ezt. - rámutatott egy nagy dobozra, amit eddig észre sem vettem. - Shawné volt. - teszi hozzá. Nagyot dobbant a szívem. - Tudod, a feleségemmel sokáig őrizgettük, de úgy döntöttünk, ideje lenne.. - nézett rám szomorúan. - De hisz, te is tudod milyen ez. - honnan tudnám? Mégis honnan tudnám, hogy milyen az amikor már a szüleid is azt hiszik, hogy halott vagy és inkább megszabadulnak a cuccaidtól. Megköszörültem a torkomat.
- Köszönöm, hogy elhozta. - ebben mondjuk még nem vagyok biztos. Mr. Emerson rám emelte a tekintetét, majd még egyszer megölelt.
- Vigyázz magadra Vanessa! - azzal fogta magát és távozott, otthagyva engem a gondolataimmal. A dobozra pillantottam, és végül úgy döntöttem, hogy felmegyek a szobámba.
Bezártam az ajtómat majd letelepedtem az ágyamra. A doboz fedelét levéve lélekben megpróbálok felkészülni. Az első dolog amit kiveszek az egy poros régi könyv, Shawn kedvenc könyve, amit vagy százszor kiolvasott. Rengeteg emlék rohamozta meg egyszerre az agyamat, így inkább félre is tettem a könyvet. A dobozban csomó érme volt, amit még a focicsapattal nyert. A meze is benne volt. Nem sokáig bírtam, a könnyek máris folyni kezdtek a szememből. Mindent visszaraktam a dobozba és inkább félre tette az összes cuccot. Ezt túl sok nekem. Így sose fogom tudni lezárni ezt az egészet, úgy nem, ha nem kapok egy jelet vagy valamit, hogy tovább léphetek. Mi van, ha Shawn még ott van kint valahol? Elkeseredetten feküdtem le az ágyamra és próbáltam lecsendesíteni a tomboló gondolataimat. Most mégis mit csináljak?
Kimentem a mosdóba lemosni az arcomat, majd visszamentem a szobámba. A földre pillantva észrevettem egy kis papírdarabot, amire egy cím volt firkantva. Biztos kiesett valamelyik cuccból. Nem sokáig gondolkodhattam ezen, mert megcsörrent a telefonom.
- Utolsó esély: jössz vagy sem? -kérdezte Lea. Tudom, azt mondtam, hogy egyáltalán nem akarok házibuliba menni, de talán rám férne. Főleg ez után a délután után.
- Oké, megyek. - barátnőm hallhatóan nagyon megörült ennek és sikongatni kezdett a vonal túlsó végén.
- Nem hiszem el! Oké, oké. Készülődj, húsz perc múlva ott vagyok! - tette le a telefont. Nagyot sóhajtottam. Mire vállalkoztam? Már épp indultam a ruhásszekrényem felé, hogy találjak valami hordhatót, amikor egy SMS érkezett Leatól. "De aztán dögös legyél!"
Előástam egy fekete mini ruhát a szekrényem legaljáról, majd feldobtam magamnak egy egyszerű sminket, kölcsönvettem anyám magas sarkúját, mert az enyém eltűnt és készen is voltam. Pont idejében, Lea már az ajtóban állt amikor lementem a lépcsőn.
- Készen állsz? -vigyorgott. Ezt én is szeretném tudni.
A buli az egyik focis srácnál volt, akinek a szülei természetesen kő gazdagok. A ház óriási volt, mindenhol kaja, pia és rengeteg ember. A zene dübörgött, a saját hangomat se hallottam a nagy hangzavarban. Szóltam Leának, vagyis inkább elmutogattam, hogy merre leszek és a konyha felé vettem az irányt. Átveregettem magamat az ember tömegen, míg végül megtaláltam a konyhát ahol , szerencsémre, alig voltak. Töltöttem magamnak egy pohár sört, amit egy hajtásra meg is ittam. Szükségem volt erre. Jobbra tőlem egy elég boldog párocska falta egymást, így gondoltam, arrébb megyek, de előbb töltöttem magamnak még egy pohár italt a biztonság kedvéért. Mivel a legtöbben az udvaron tömörültek, oda nem nagyon akartam menni, ezért inkább a nappaliba sétáltam A falon rengeteg festmény díszelgett, biztos rohadt drága mindegyik. Épp az egyik képet nézegettem, amikor valaki hátulról nekem jött, majdnem a ruhámra öntve a pohara tartalmát.
- Basszus, ne haragudj - mondta a srác. - Ugye nem öntöttelek le? - így közelebbről nézve, ismerősnek tűnt, valahol már biztos láttam.
- Nem történt semmi - mondtam.
- Nem ismersz meg, ugye? - kérdezte egy mosoly kíséretében. Esküszöm nagyon próbálkoztam, de nem ugrott be. - Dean vagyok - Dean... honnan ismerem? - Shawn csapattársa voltam. - tudom már. Amikor Shawnról felröppentek azok a pletykák, ez a srác volt az egyetlen aki kiállt mellette.
- Persze, már emlékszem. Ne haragudj. -egy mosolyt erőltettem magamra.
- Nem innál meg velem egy sört? - tovább mosolygott én pedig nem tudtam, hogy miért mondjak nemet. Így hát az est további részét vele töltöttem, beszélgettünk, ittunk. És még többet ittunk. Egy idő után elfeledkeztem a problémáimról és már majdnem jól érzetem magam.
- Bocsi, de asszem pisilnem kell - mondtam majd elindultam valamerre, amerre szerintem a mosdók voltak. Neki mentem jó pár embernek, mire megtaláltam a keresett helyet. A tükörképemet bámulva rájöttem, hogy a kelleténél jóval többet ittam és lehet, hogy nem ártana haza menni. Fogtam a táskámat és elindultam az udvar fele, szólni Deannek és Leanak, hogy elmentem, de egyiküket se találtam. Már nagyon untam a hangzavart, ezért elindultam egyedül. Az utcára kiérve megéreztem a szeptemberi hideget a bőrömön, de nem volt semmilyen ruhadarabom, amit a hátamra teríthettem volna. Lassan gyalogoltam haza fele, miközben az estén gondolkoztam. Mindent összevetve jól éreztem magamat és ez nagyrészt Deannek köszönhető. Hirtelen megtorpantam és füleltem. Megesküdtem volna, hogy hallottam valamit. Bal oldalról megint hallottam a neszt, de nem láttam senkit. Egy kicsit begyorsítottam, de megint hallottam valamit, most pont mögöttem csapott zajt valami. A szívritmusom felgyorsult, a tenyerem izzadni kezdett és a levegőt is gyorsabban kezdtem venni. Egyre gyorsabban sétáltam, folyamatosan hátra kapva a fejemet, de nem láttam semmit, egészen addig, amíg egy alakot nem vettem észre a sötétben. Lekaptam a magas sarkút és rohanni kezdtem egyenesen előre. Befordultam a sarkon, majd még egyen, jobbra kanyarodtam, majd balra. Lelassítottam és hátra néztem. Erősen figyeltem, de nem hallottam semmit. Indultam volna tovább, de az utca túl oldalán az egyik bokor megmozdult. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, de megint elkezdtem rohanni, de folyamatosan hátra fele néztem és belefutottam egy emberbe. Szó szerint majdnem hátra estünk mindketten a lendülettől, de a fiú idejében kapcsolt és megtalálta az egyensúlyát, így végül nem borultunk hanyatt.
- Hova rohansz ennyire? - kérdezte a fiú. Az arcára pillantva azonnal felismertem.
- Tyler? Mit csinálsz itt ilyenkor? - a kezeim még mindig remegtek, a pulzusom az egekben volt.
- Haza megyek, de veled mi történt? - a kezeimre pillantott majd felhúzta a szemöldökét. - Jól vagy?
- Én.. Valaki... Követett és ... elfutottam - nem tudtam értelmesen kinyögni egy mondatot sem. Tyler megfogta kezem és a szemembe nézett.
- Vegyél egy mély levegőt. - úgy tettem. Megismételtem még párszor, éreztem ahogy az adrenalin kiszáll a testemből, vagyis egy része. - Jó. Most mondd el, hogy mi történt.
- Haza akartam menni, de valakit láttam a sötétben és nem tudtam mit csináljak. - újragondoltam az egészet. - De igazából az is lehet, hogy csak beképzeltem. Sokat ittam. - Tyler elmosolyodott.
- Akkor azt hiszem haza kísérlek, jó? - bólintottam. Azt hiszem pont elég dolog történt a mai nap.
Kimentem a mosdóba lemosni az arcomat, majd visszamentem a szobámba. A földre pillantva észrevettem egy kis papírdarabot, amire egy cím volt firkantva. Biztos kiesett valamelyik cuccból. Nem sokáig gondolkodhattam ezen, mert megcsörrent a telefonom.
- Utolsó esély: jössz vagy sem? -kérdezte Lea. Tudom, azt mondtam, hogy egyáltalán nem akarok házibuliba menni, de talán rám férne. Főleg ez után a délután után.
- Oké, megyek. - barátnőm hallhatóan nagyon megörült ennek és sikongatni kezdett a vonal túlsó végén.
- Nem hiszem el! Oké, oké. Készülődj, húsz perc múlva ott vagyok! - tette le a telefont. Nagyot sóhajtottam. Mire vállalkoztam? Már épp indultam a ruhásszekrényem felé, hogy találjak valami hordhatót, amikor egy SMS érkezett Leatól. "De aztán dögös legyél!"
Előástam egy fekete mini ruhát a szekrényem legaljáról, majd feldobtam magamnak egy egyszerű sminket, kölcsönvettem anyám magas sarkúját, mert az enyém eltűnt és készen is voltam. Pont idejében, Lea már az ajtóban állt amikor lementem a lépcsőn.
- Készen állsz? -vigyorgott. Ezt én is szeretném tudni.
A buli az egyik focis srácnál volt, akinek a szülei természetesen kő gazdagok. A ház óriási volt, mindenhol kaja, pia és rengeteg ember. A zene dübörgött, a saját hangomat se hallottam a nagy hangzavarban. Szóltam Leának, vagyis inkább elmutogattam, hogy merre leszek és a konyha felé vettem az irányt. Átveregettem magamat az ember tömegen, míg végül megtaláltam a konyhát ahol , szerencsémre, alig voltak. Töltöttem magamnak egy pohár sört, amit egy hajtásra meg is ittam. Szükségem volt erre. Jobbra tőlem egy elég boldog párocska falta egymást, így gondoltam, arrébb megyek, de előbb töltöttem magamnak még egy pohár italt a biztonság kedvéért. Mivel a legtöbben az udvaron tömörültek, oda nem nagyon akartam menni, ezért inkább a nappaliba sétáltam A falon rengeteg festmény díszelgett, biztos rohadt drága mindegyik. Épp az egyik képet nézegettem, amikor valaki hátulról nekem jött, majdnem a ruhámra öntve a pohara tartalmát.
- Basszus, ne haragudj - mondta a srác. - Ugye nem öntöttelek le? - így közelebbről nézve, ismerősnek tűnt, valahol már biztos láttam.
- Nem történt semmi - mondtam.
- Nem ismersz meg, ugye? - kérdezte egy mosoly kíséretében. Esküszöm nagyon próbálkoztam, de nem ugrott be. - Dean vagyok - Dean... honnan ismerem? - Shawn csapattársa voltam. - tudom már. Amikor Shawnról felröppentek azok a pletykák, ez a srác volt az egyetlen aki kiállt mellette.
- Persze, már emlékszem. Ne haragudj. -egy mosolyt erőltettem magamra.
- Nem innál meg velem egy sört? - tovább mosolygott én pedig nem tudtam, hogy miért mondjak nemet. Így hát az est további részét vele töltöttem, beszélgettünk, ittunk. És még többet ittunk. Egy idő után elfeledkeztem a problémáimról és már majdnem jól érzetem magam.
- Bocsi, de asszem pisilnem kell - mondtam majd elindultam valamerre, amerre szerintem a mosdók voltak. Neki mentem jó pár embernek, mire megtaláltam a keresett helyet. A tükörképemet bámulva rájöttem, hogy a kelleténél jóval többet ittam és lehet, hogy nem ártana haza menni. Fogtam a táskámat és elindultam az udvar fele, szólni Deannek és Leanak, hogy elmentem, de egyiküket se találtam. Már nagyon untam a hangzavart, ezért elindultam egyedül. Az utcára kiérve megéreztem a szeptemberi hideget a bőrömön, de nem volt semmilyen ruhadarabom, amit a hátamra teríthettem volna. Lassan gyalogoltam haza fele, miközben az estén gondolkoztam. Mindent összevetve jól éreztem magamat és ez nagyrészt Deannek köszönhető. Hirtelen megtorpantam és füleltem. Megesküdtem volna, hogy hallottam valamit. Bal oldalról megint hallottam a neszt, de nem láttam senkit. Egy kicsit begyorsítottam, de megint hallottam valamit, most pont mögöttem csapott zajt valami. A szívritmusom felgyorsult, a tenyerem izzadni kezdett és a levegőt is gyorsabban kezdtem venni. Egyre gyorsabban sétáltam, folyamatosan hátra kapva a fejemet, de nem láttam semmit, egészen addig, amíg egy alakot nem vettem észre a sötétben. Lekaptam a magas sarkút és rohanni kezdtem egyenesen előre. Befordultam a sarkon, majd még egyen, jobbra kanyarodtam, majd balra. Lelassítottam és hátra néztem. Erősen figyeltem, de nem hallottam semmit. Indultam volna tovább, de az utca túl oldalán az egyik bokor megmozdult. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, de megint elkezdtem rohanni, de folyamatosan hátra fele néztem és belefutottam egy emberbe. Szó szerint majdnem hátra estünk mindketten a lendülettől, de a fiú idejében kapcsolt és megtalálta az egyensúlyát, így végül nem borultunk hanyatt.
- Hova rohansz ennyire? - kérdezte a fiú. Az arcára pillantva azonnal felismertem.
- Tyler? Mit csinálsz itt ilyenkor? - a kezeim még mindig remegtek, a pulzusom az egekben volt.
- Haza megyek, de veled mi történt? - a kezeimre pillantott majd felhúzta a szemöldökét. - Jól vagy?
- Én.. Valaki... Követett és ... elfutottam - nem tudtam értelmesen kinyögni egy mondatot sem. Tyler megfogta kezem és a szemembe nézett.
- Vegyél egy mély levegőt. - úgy tettem. Megismételtem még párszor, éreztem ahogy az adrenalin kiszáll a testemből, vagyis egy része. - Jó. Most mondd el, hogy mi történt.
- Haza akartam menni, de valakit láttam a sötétben és nem tudtam mit csináljak. - újragondoltam az egészet. - De igazából az is lehet, hogy csak beképzeltem. Sokat ittam. - Tyler elmosolyodott.
- Akkor azt hiszem haza kísérlek, jó? - bólintottam. Azt hiszem pont elég dolog történt a mai nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése