Tyler
- Érezd jól magad! - kiáltott utánam nagynéném az ajtóból. Egy kicsit túl lelkes ahhoz képest, hogy nincs miért. Ez csak egy szokásos első nap. Nem nagy szám. Az igazat megvallva örülök neki, hogy végül úgy alakultak a dolgok, hogy ide tudtam költözni. Képtelen lettem volna tovább abban a házban lakni, ahol minden csak a családomra emlékeztet. A családomra, ami többé nem létezik. Apám már kiskoromban meghalt, így rá nem emlékszem és anyum se mesélt róla soha. Egyszer, amikor 11 éves voltam, rákérdeztem anyumnál, hogy milyen is volt apa. Még mindig emlékszem ahogy rám nézett a kérdés hallatán és szemeiben félelem tükröződött. Egy pillanatra azt hittem, hogy megszólal, de végül csak elfordította a fejét és folytatta a dolgát. Utána nem kérdezősködtem, megrémisztett az, amit a szemében láttam. Testvérem soha nem volt, bár mindig is akartam egyet. Aztán egy nap anyám is meghalt, így kerültem a nagynénémhez, akiről mellesleg soha nem hallottam. Senki se szólt nekem a létezéséről, kivéve persze ez az idegen aki elküldte nekem a telefonszámát. Egyik nap, azt hiszem a temetés utáni harmadik reggelen, érkezett egy levél. Nem volt rajta a feladó, a címzett pedig én voltam. Nem sok dolog állt benne, csupán egy lány név és, hogy keressem meg ezt az illetőt. Ez után egy telefonszám is mellékelve volt, ami később kiderült, a nagynénémé. Így felhívtam és megbeszéltem vele, hogy hozzá költözöm. Azóta se tudtam meg, hogy ki ez az idegen és, hogy egyáltalán honnan tudott Teresáról, honnan tudott rólam és egyáltalán honnan tudta, hogy nekem szükségem van egy helyre, ahol lakhatok. És egy másik dolog, amit még nem tudok, hogy ki az a lány, aki a levélben szerepelt, akit állítólag meg kell keresnem, de jó sokáig nem is érdekelt. Nem néztem utána, nem kerestem rá a neten. Igazából csak leakarom zárni ezt az egészet és új fejezetet kezdeni az életemben, amire egy új iskola egy tökéletes lehetőség.
A suli elé érve megpillantottam azt a lányt akiben tegnap belefutottam az igazgatói iroda keresése közben.
- Hé, göndörke! - fogalmam sincs, hogy mi a neve szóval csak így tudom szólítani. A lány oldalra kapja a fejét, mire én megindulok felé. -Örülök, hogy látok egy ismerős arcot. Egyébként még nem mutatkoztam be. Tyler vagyok. -mondom mosolyogva, de a csajon semmiféle érzelem nem látszódik. Semmi. Pont úgy, mint tegnap. Egy kicsit zavarban vagyok, miközben végig mér, hiszen még csak nem is mondta meg a nevét.
- Ja hát üdv itt, Tyler. - mondta és már ment is volna el, de én utánakaptam. Addig nem engedem el, míg meg nem mondja a nevét. A lányon mintha összerezzent volna az érintésemre, de biztos csak beképzeltem.
- Nem akarok tolakodó lenni, de nem tudom mi értelme annak, hogy ismerek valakit, de még a nevét sem tudom. - egy pillanatra úgy tűnt, hogy megszólal, de aztán mégsem adott ki egy hangot sem. -De, ha akarod akkor marad a göndörke. -próbálkozok tovább.
- Vanessa - mondta ki váratlanul én pedig lefagytam egy másodpercre. Vanessának hívják? "Keresd meg Vanessa Burkeot" Ez állt abban a levélben. Vanessa furcsán bámul rám és gyorsan elköszön. Én pedig tovább állok ott és bámulom a semmit, miközben erősen gondolkozom. Nem biztos, hogy ő az. Sőt! Mekkora esély van egyáltalán arra, hogy ez első ilyen nevű lány akibe belebotlok az AZ a lány. Semmi. Zéró. Nulla. Veszek egy mély levegőt és inkább bemegyek én is az épületbe.
Amint azt már tegnap is megállapítottam, az iskola nagyon régi és, ha úgy nézzük, egy kicsit ijesztő is, de ezeket leszámítva, átlagos. Ami nekem tökéletesen megfelel. Tegnap már megkaptam az órarendemet és a szerint az első órám egy eligazító óra lesz az osztályfőnökkel. A terem száma 111, de nekem ez nem sokat mond. Ez a hely egy labirintus és én nem akarok eltévedni. Az aulában ácsorgok tétlenül, amikor megpillantok egy srácot, amint éppen a lépcső fele sétál. Nem túl sietős a tempója, így gyorsan utol érem.
- Szia, még új vagyok és nem találok egy termet. Segítesz? - a srác rám néz és szélesen elvigyorodik.
- Persze, hogy segítek, melyik termet keresed? - esküszöm, egyre jobban vigyorog már, ha ez egyáltalán lehetséges.
- 111. Ott lesz órám. - és most megtörténik az, amit eddig lehetetlennek véltem, de srác még jobban mosolyog. Fogalmam sincs, hogy hogy csinálja, de egyre csak vigyorog.
- Basszus, ez a szerencse napod ember! Nekem is ott lesz órám! - és közben hátamra csap egyet. De tényleg. Ezt a szerencsét. Megpróbálok én is mosolyogni, de elég furán érzem magam. - Amúgy Max vagyok - nyújtja a kezét és közben alaposabban is szemügyre veszem. Körülbelül olyan magas, mint én, fekete haja van mint nekem, de rövidebb és a bőrszíne is sötétebb, mint az enyém.
- Tyler - fogok kezet vele.
- Volt egy Tyler nevű aranyhalam. - vigyorog, de hirtelen eszébe jut valami és lehervad a mosoly az arcáról - Meghalt. - most mondanom kéne valamit? Úgy tűnik Max gyorsan túl teszi magát az emléken és visszatér a vigyor a képére. - De most ne foglalkozzunk ilyenekkel. Inkább induljunk órára. -út közben be sem áll a szája és folyamatosan teszi fel a kérdéseket, aztán ő maga is válaszol rájuk.
- És hol laktál eddig? - kérdezi. Sose fog kifogyni a kérdésekből?
- Tallahasse. Flo Ridában van és..
- Amerika 125. legnagyobb városa, népessége kb. 182 965 fő - kérdőn nézek rá, mire ő csak legyint.
- Értek egy kicsit a földrajzhoz. - mire én bólintok egyet. Ez a srác egyre furább. - Na mindegy. Ez a 111- es terem - állunk meg egy ajtó előtt. A terembe belépve Max megragadja a karomat és odavonszol egy asztalhoz. - Ez a hely tökéletesen meg fog felelni neked. - mondja majd levágja magát a mellettem lévő asztalhoz. Még az a szerencse, hogy egy személyesek a padok. Míg az osztályfőnökre és a többi diákra várunk, körül nézek a teremben. Rajtunk kívül még öten tartózkodnak a helyiségben, négyen beszélgetnek és az ötödik pedig egymagában üldögél és olvas. A diákok sorra jönnek be a terembe és mind rám csodálkoznak. Majd végül nem más sétál be a terembe, mint Göndörke. Ilyen nincs. Ő is észrevesz majd, szerintem szándékosan, az ellenkező irányban keres magának helyet. Oda fordulok Maxhoz.
- Figyelj, hogy hívják azt a lány ott? - és Vanessa irányába bökök a fejemmel. Max odapillant majd megint elvigyorodik.
- Már az első napon csajozni kezdesz? - néz rám, mire megforgatom a szemem.
- A nevét mondd meg.
- Vanessa - ezt eddig is tudtam.
- A teljes nevét nem tudod? - kérlek, csak ne ő legyen az. Nem létezik ilyen véletlen, ugye?
- A teljes nevét? Az a kérdés, hogy ki nem tudja azt. Tele volt vele az újság.
- Miért? - kérdeztem. Kíváncsivá tett.
- Állítólag többször is megverte őt a barátja.
- Állítólag?
- Nem tudták bizonyítani. Most már nem is fogják tudni -gondolkozott el.
- Miért? Mi történt?
- A srác eltűnt. - kikerekedtek a szemeim.
- Csak úgy eltűnt?
- Igen. Már egy éve nem találják. Szerintem meghalt, de több elmélet is létezik. Van aki szerint szégyenében menekült el, más szerint valaki bújtatja. - Az utolsó szónál Vanessára pillant így én is odaviszem a tekintetem. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen dolgok történnek valakivel.
- Szóval, mi a teljes neve? - Max rám néz, és kimondja a szavakat, amellyel megválaszolja két kérdésemet is. Kiderül, hogy mi a neve és, hogy igen, létezik ilyen véletlen.
- Vanessa Burke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése